0 db

CRASH BANDICOOT N. SANE TRILOGY – VISSZATÉRT A PLATFORMER LEGENDA!

TESZT – Bárki bármit mond, bárhogyan is huhog, vagy károg, a videojátékosok mostanában az egyik legjobb korszakukat élik meg. Új franchise-ok is születnek, de a régi klasszikusok is visszatérnek új köntösben. Az egyik ilyen a jó öreg Crash Bandicoot, aki egy remasterelt verzióban: új grafikai ráncfelvarrással kerül ismét a rajongók elé.

 

A „mascot” kategóriában egyébként nem kell panaszkodnunk, hiszen a Rare régi alkalmazottjai nemrégi a Yooka-Laylee-t tették le az asztalra, illetve idén kerül terítékre a Sonic Mania is a kék sün szerelmeseinek, illetve Nintendo Switch-en lát majd napvilágot a Super Mario Odyssey. Most viszont maradjunk meg csak indiai erszényes borzunknál, (vagy más néven: „bandikutnál”), aki ezúttal a három klasszikus remasterelt verziójában lát ismét napvilágot.

Három az egyben

Bizony, a Crash Bandicoot: N. Sane Trilogy Blu-ray lemezén egyszerre három Crash Bandicoot játékot is megkapunk, a Naughty Dog ugyanis anno trilógiát készített a laza erszényes kalandjaiból. Crash a másik híres mascot franchise-al, a Jak & Dexterrel ellentétben nem vált PlayStation exkluzívvá, hanem ott maradt az Activisionnél, ami nekünk részben bosszúság (így nem a Sony-tól kaptuk a szokásos módon a kódot) viszont más géptípusok tulajdonosai számára öröm, hiszen lesz majd Crash PC-re és Xboxra is.

A lényeg tehát, hogy mindenki, mindent megkapjon és erre garancia, hogy a legelső Crash Bandicooton túl a Crash Bandicoot 2: Cortex Strikes Back és a Crash Bandicoot 3: Warped is megtalálható az N. Sane Trilogy-ban. A grafika tehát szebb lett, ami viszont nem változott, az a platformer játékmenet: most is futni, ugrálni fogunk, miközben veszélyes lények tömkelegét kerüljük ki, vagy pofozzuk le.

A három részt egyébként bármilyen sorrendben játszhatjuk, akár ide-oda is lépkedhetünk közöttük, persze az igazi rajongók a megfelelő sorrendben viszik majd végig a címeket, melyek mindegyikéhez trófea-hegyek is járnak.

Még most is fun

Nagyjából húsz év telt el az első rész óta, mégis, szinte semmit sem változott a játékok élvezeti értéke. Az irányíthatóság mindig nagyszerű, bár azt meg kell hagyni, hogy azért ehhez kapcsolódó bosszantó élmények is rontják az összképet.

Az ilyen rendkívül frusztráló pillanat például, amikor ugrás után nem érjük el egy platform szélét, hanem előtte zuhanunk le a semmibe, vagy amikor egy ellenfél kiszámíthatatlanul viselkedik és kinyírja hősünket. El kell ismerni, hogy ilyenkor legszívesebben a földhöz vágnánk a kontrollert, de hát ez is része az eredeti élménynek és így legalább arra is nevetve, nosztalgiázva emlékezünk vissza, amikor jól felbosszantottak minket Crash váratlan halálai.

A szinteket egyébként most is ugyanazért a célért kell teljesítenünk: minden pályán kristályokat és gyémántokat kell összeszedünk ládák széttörésével, miközben ügyesen lavírozva kell kikerülnünk a különféle lényeket, és megfelelő ritmusban átugrani az akadályokat. (A szélen kapaszkodást pedig szépen elfelejthetjük.)

A kulcsszó: a nosztalgia

A Crash-t persze azok élvezik a legjobban, akik nosztalgiától könnybe lábadt tekintetettel gondolnak vissza a régi PS1-es, PS2-es játékélményekre. Ezek az emlékek a fentebb taglalt irányításbeli hibákat is elfeledtetik, vagy azt a tényt, hogy azért a nehézségi egyensúly tekintetében sem remekelt annyira a játék, illetve a pályaszerkesztés sincs azért topon mai szemmel nézve. Mindenesetre, még ezekekel a tökéletlenségekkel is igazi klasszikusai a PS konzoloknak és persze hatalmas élmény, hogy 2017-es grafikával fedezhetjük fel (ismét) az erszényes vicces kalandjait.

Bár a legfőbb upgrade a régi verzióhoz képest persze a grafika, azért pár apró változatosság még feldobja a régi receptet. Az egyik ilyen az irányításhoz kötődik: Crash-t az oldalsó bal karral, vagy akár az iránygombokkal is vezethetjük, ami helyzettől függően hasznos választási lehetőség lehet. Hogy egy kicsit visszavegyenek a fejlesztők a régi kőkemény nehézségi szintből, a bónusz pályákon nem fogunk életet veszíteni, amikor meghalunk, illetve automatikus mentésünk is van.

Másik, jelentősebb újdonság, hogy Coco Bandicoottal, Crash barátnőjével is végigvihetjük a pályák zömét. Általában választhatunk, hogy kettejük közül kivel akarunk kavarni, de bizonyos pályákon azért választanunk kell, hogy Crash-el, vagy Coco-val legyünk-e.

Maximum grafika, kicsit hiányos nosztalgia

Akit érdekelnek a technikai részéletek: PlayStation Pro konzolon 1440p-n és 30 FPS-t kapunk. Igazából szerintem elviselte volna a 60 FPS-t is (egy kis jobb optimalizációval) a játék, de nem kell nagyon panaszkodunk, mert a játék effektíve bombasztikusan néz ki.

Ami viszont kicsit lelombozó, hogy (régi játék remake-jéről lévén szó) hiányoltuk az interjú részleteket, vagy a régi és új felbontás közötti kapcsolgatás lehetőségét, vagy más, olyan elemeket, amely a régi játékok fejlesztéséhez kötődnek.

Persze, ne legyünk telhetetlenek: az N. Sane Trilogy még így is Crash legvidámabb, legjobb, legélvezetesebb kalandja. Akár játszottál vele régen, akár kihagytad, hacsak egy kicsit is vonzódsz az ilyen típusú „mascot”-féle platform, akciójátékokhoz, akkor semmiképpen se hagyd ki.

Pro:

Nagyszerű remake, egyszerre nosztalgia és látványos ráncfelvarrás
Három játék egyben
Nem veszítették el varázsukat

Kontra:

– Nincs benne semmi extra
– Mai szemmel nézve bosszantó design-elemek
– Időnként irreálisan nehéz

Forrás: https://ps4pro.eu/hu/2017/07/08/crash-bandicoot-n-sane-trilogy-visszatert-a-platformer-legenda/

Itt megrendelheted