0 db

INJUSTICE 2 – DUZZAD A SZUPERERŐTŐL AZ ÚJ SZUPERHŐS BEATEM UP

TESZT – Visszatért a NetherRealm Studios, hogy bebizonyítsa, hogy a Tekken és a Street Fighter mellett ők is a verekedős címek igazi bajnokai. Míg a Mortal Kombat inkább a véres mivoltáról vált híressé, a másik sikersorozatuk legújabb része, az Injustice 2 DC szuperhősöket állít a küzdőpálya két oldalára, miközben olyan egyjátékos történettel fejelte meg az alapszintű verekedést, amely a Christopher Nolan Batman érája utáni Warner Bros/DC erőfeszítéseket simán lepipálta. De vajon megállja-e a helyét a többi verekedős stuff között?

Bár az első – anno PS Plus-on ingyenes – Injustice remek volt, sajnos pár gikszer miatt nem tudott igazán klasszikussá válni. Például azért sem, mert még bőven az előző generációhoz tartozott (a PS4-es verzió a PS3-as eléggé összecsapott remasterje volt) és így bizonyos animációk és karakter modellek csúnyák maradtak (Wonder Woman például külsejét tekintve közel sem volt egy „Csodanő”, Gal Gadot talán el sem vállalja a Wonder Woman szerepét, ha ebben a játékban meglátja karakterét), illetve a textúrákat sem sikerült igazán a jelenlegi generáció szintjéhez igazítani.

Négy évet kellett várni a folytatásra, mire visszatért a következő Injustice játék – méghozzá nagyjából az egyik DC karakter, Wonder Woman eredetfilmjének (kritikánkat itt olvashatjátok) moziba kerüléséhez igazítva. Még több játékmódra, még több karakterre számíthattunk, a kérdés csak az volt, végre meg tudja a lépni a folytatás azt a nagy lépést, melynek köszönhetően a játék végre a beat’em up címek panteonjába kerülhet?

Veszélyben a Föld!

Az Injustice 2 története öt évvel az első játék eseményei után játszódik. Az emberiség lassan, fokozatosan heveri csak ki a Rezsim okozta károkat, amelyet a Gonosz Superman okozott, aki most már rács mögé került. A kilátások bíztatóak: Metroplis és Gotham ismét felépült romjaiból. Sajnos a háttérben mégis gyászos fejlemények történnek, lévén hatalmi űr keletkezett a Rezsim széthullása után, amelyet Grodd (egy szuperokos, nagyra nőtt gorillakirály) szeretne betölteni a saját, The Society névre keresztelt bűnszervezetével.

Ha ez még nem lenne elég, akkor egy Brainiac nevű szuperlény is támadást intéz a Föld felé, többek között azzal a céllal is, hogy utolsó két Kryptoniant: Supermant és Supergirlt „begyűjtse”.

Az egyébként beat’em up játékhoz képest szokatlanul bő lére eresztett (nagyjából nyolcórás játékidejű) sztori így leírva talán elég egyszerű, de játék közben mégis oly mértékben fordulatos és színvonalas, hogy még azok is elismerően csettinthettek, akik egyébként nem rajonganak a műfajért. Meg kell még említeni azt is, hogy az egymás ellen felvonultatott szuperhősök kiválasztása is elsőrangú, egyértelműen hatalmas plusz ez egy ilyen címnél.

És ha ez mind nem lenne elég, akkor a játék több végigjátszásra is bíztat a többféle befejezésnek hála, amelyekhez a játék során adódó különböző döntéseink alapján juthatunk el.

Az első Injustice eredeti „stáblistáját” is alaposan felturbózta a Nether Realms tömérdek játszható hőssel. Ezek között olyan egyedi, más médiumokban nem túl gyakori hősök is megtalálhatóak, akiket leginkább csak a DC-képregények ínyencei ismernek: Dr. Fate, Blue Beetle, Firestorm, Swamp Thing. Ed Bon egyébként korábban megígérte, hogy ilyen „underdog” szuperhős karakterek is bekerülnek majd a játékba és valóban: a szingli történetben is szerepelnek, továbbá a többjátékos módban is kiválaszthatóak.

Bár a sztori tényleg elsőrangú és remekül folytatja tovább a prequel képregények, illetve az előző játék történetszálát, ugyanakkor apróságok kicsit elhomályosítják az összképet. Ezek nem is feltétlen a minőséget érintik: a DC-rajongók leginkább amiatt ráncolhatják a homlokukat, hogy a történet bizonyos aspektusai alaposan eltérnek a DC-kánontól, illetve Superman még az Injustice világához képest is feltűnően gonosszá vált.

Ezeket persze tényleg csak a kukacoskodó DC-fanok veszik észre, összességében az Injustice 2 története a legjobb, amit valaha is beat’em upban láthattuk, illetve az újabb DC/Warner éra filmjeit is lepipálja.

Szerezz menő nadrágot a Jokernek!

Az Injustice 2 persze nemcsak a hadjáratról szól, hanem tömérdek egyéb játékmódjait is telepakolták érdekességekkel, újdonságokkal. Először is a verekedős játékban meglehetősen újdonságnak ható szerepjátékos elemeket kell megemlíteni. Ahogy a saját profilunk a hadjáraton, illetve a többjátékos meccseken keresztül „erősödik”, úgy lépek szintet a karaktereink is. Utóbbi azon a téren jelentkezik leginkább, hogy hőseink új képességek és szupermozdulatok birtokosaivá vállnak, illetve új páncélokat, öltözékeket is beszerzünk különféle loot boxokból. Ez utóbbi öltözékek tovább extra mozdulatokat, vagy HP-t, és gyorsabb mozgást biztosítanak. Ed Boon és csapata ráadásul rengeteg extra öltözékkel dobta meg a játékot, így egészen biztos lehetsz benne, hogy nem lesz két ugyanolyan Superman.

Ezt a koncepciót erősíti a Multiverzum is, amelyben különféle Földet érintő forgatókönyvekben meséiben vehetünk részt. Az egyikben a világ meghódítására törekvő gonosz Darkseidet irányíthatjuk, egy másikban a Flash jófiú szerepében próbálhatjuk megállítani Zoomot, aki szintén a létező világot próbálja letarolni. Ahhoz, hogy ezeket a minitörténeteket végigtoljuk, keresztül kell verekednünk magunkat különféle szuperhős harcosokon, mielőtt a fő boss elé kerülünk. A Multiverzum tulajdonképpen a Mortal Kombat Challenge Towerjeinek felel meg, csak nyakon öntötték történeti elemekkel is.

Emellett nem hiányoznak a játékból a szokásos online küzdelmek sem, van Ranked és Unranked mód is (utóbbi azoknak, akik nem akarják, hogy a veszteségeiket feljegyezze a játék). Megjegyzendő, hogy a Ranked módban egyébként az epic tárgyak nem számítanak, illetve a külön megszerzett mozdulatok nem hozhatók elő, mert elég nehéz lenne megfelelő módon kiegyensúlyozott ellenfelet találni az online mérkőzésekhez.

Unrankedben viszont ilyen korlátok már nincsenek, tehát bárkinek elkenheted a száját egy alaposan felturbózott Supermannel, vagy Batmannel. A fejlesztő csapat folyamatosan adagolja az új cuccokat, és a Wonder Woman film moziba kerülése után immár kedvenc „Csodanőnk” filmben lévő tárgyait is kedvünkre használhatjuk

Az Injustic 2 rengeteg lehetőséget kínál azoknak, akik befejezték a hadjáratot, de további szeretnének harcolni kedvenc szuperhősükkel, az előbb taglalt Multiverzum pedig aztán különösen megdobja a játékélményt és a beszerezhető extra cuccok tárházát egyaránt.

HDR Batman, 4K Superman

Az Injustice 2 egyértelműen az egyik legszebb verekedős játék, amelyet valaha is láttam. Az animáció elsőrangú, szuperhős harcosaink úgy mozognak, ütnek, borulnak, varázsolnak, hogy tényleg öröm nézni. Végre hallgatott a NetherRealms stúdió a rajongók kritikáira a női harcosok külsejét animációját illetően is – ezen a téren is hatalmas az előrelépés. Wonder Woman például úgy néz ki, mintha a filmvászonról lépett volna ki, de a nemrég óta látható Supergirl tévésorozat címszereplőjének sem kell szégyenkeznie. Az effektusok szintén ott vannak a topon, és akinek HDR-el felvértezett 4K-s tévéje van, mely alatt ott figyel a PS4 Pro konzol, az aztán tényleg a mennyekben érezheti magát.

A harcosok külsején túl nem kell panaszkodnunk a környezet kidolgozására sem. A dinamikus fényeffektusok állandóan mozgó hátteret világítanak meg, amelyeket a küzdelmek során ki is aknázhatunk. Rendkívül változatosak a küzdőterek is: a megtámadott Gotham City, Metropolis Memorial, Superman’s Fortress of Solitude és még sorolhatnánk. A töltésidő is minimális, így a meccsek között is gyorsan váltogathatunk.

Anyám, ezek a dobozok!

Bár az Injustice 2 kiváló folytatás, azért vannak hiányosságai. Például nem tudod gyorsan kinyitni a loot dobozokat, hanem állandóan nyomkodni kell, végig kell nézni egy hosszú és idegesítő animációt.

Másrészről az RPG elemek ugyan szimpatikusak, de bizonyos mozdulatokat csak akkor tudsz előhozni, ha megvan hozzá a geared is, amelyek közül jó pár csak akkor használható, ha a karaktered maximum szinten van.

A korábban dicsért grafikus részbe is bekerült pár baki, bizonyos karakterek ugyanis valahogy furcsán néztek ki a sztorimódban (főleg Swamp Thing a játék végefelé), illetve egy-két ütésnek nincs valahogy súlya – például Darkseid úgy csapkod, mintha csak legyeket hessegetne.

Mégis, még az alábbi problémákat is figyelembe véve az Injustice 2 egy elképesztően jól eltalált verekedős játék, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudom. Remek folytatás, melybe rengeteg erőfeszítést ölt a DC világért egyértelműen rajongó Nether Realms csapata. Csak remélni tudjuk, hogy a sikerszéria továbbra sem áll le

Megvásárolhatod az alábbi linken: http://konzolkiraly.hu/kereses?kereso=injustice 2

Forrás: https://ps4pro.eu/hu/2017/06/01/injustice-2-duzzad-a-szupererotol-az-uj-szuperhos-beatem-up/