0 db
<< Vissza a Hírek - Újdonságok menübe

Yakuza 0 teszt

Nagyon rég szemezgettem már a Yakuza sorozattal és egy vagy talán két rész, még meg is van a PS2-es dobozomban, de sosem jutottam el odáig, hogy elindítsam őket. Pár apró szösszenetet láttam belőle, pár képet és mostanában a remaster megjelenéseknek köszönhetően ismét felkeltette az érdeklődésem, de a Yakuza0-ig amit közösen vettünk meg, illetve rendeltünk elő a staffal, nem igazán mozgatta meg a fantáziám ez a Japánba átköltöztetett GTA klón, Sleeping Dogs illetve True Crime-hoz hasonlítható játéksorozat, ami valójában nem is az és köze sincs ahhoz, amire én számítottam. Nem csak hogy teljesen más, de kegyetlenül jó és szórakoztató program.

Be kell vallanom, hogy a fentebb említett kategóriákhoz a játéknak még csak hangyalábnyit sincs köze, csak valamiért bennem alakult ki ez a hasonlat, amiben nagyot tévedtem. Ennek köszönhetően, a megjelenés utáni próbálgatás egy fél óra múlva olyan szinten csalódottságba ment el, hogy egy törlés lett belőle valamint ha nem többen vesszük meg, akkor bizony refundoltam is volna. Ez volt a pillanat, amikor tudatosul bennem, hogy én bizony majdnem DEL-t nyomtam erre a játékra ami életem egyik legnagyobb hibája lett volna, egyszerűen ijesztő.



A rengeteg átvezető, párbeszédek és miegymás, hamar unalomba fulladt, de tiltólista előtt általában adok egy-egy anyagnak még két órát. Ha ekkor sem tud meggyőzni, akkor bizony nem szolgált rá arra, hogy a drága időmet pazaroljam rá, amiből mostanában egyre kevesebb van. Így történt, hogy kicsit száj-húzgálva de leültem elé és megembereltem magam, azzal biztatgatva, hogy kibírom azt a fránya két órát, majd legalább bűntudat nélkül felejthetem el ezt a sorozatot. Életem, egyik legnagyobb hibáját követtem volna el, ha nem így teszek.

A játék roppant összetett, bármennyire is kicsit komolytalannak tűnhet első benyomásra. Kezdetben, alig tudunk pár féle ütést bevinni és a lehetőségeink sem valami nagyok. Míg az X-el ütni tudunk, az Y-al nagy ütést, vagyis erősebb ütést ami egyben szokásos módon lassabb is, vihetünk végbe. Az A-gomb oldalazásra, míg a B fogásra, tárgyfelvételre hivatott. Mint az a soraimból kiderült, Xbox kontrollerrel toltam a játékot, amire a stuff a kezdőképernyőn fel is hívja a figyelmed, hogy egy valódi jakuza márpedig kontrollerrel játszik.



A Zero-ban Yakuzát alakítunk, aki belekeveredik egy gyilkosságba, így ki kell lépnie a “bandából”, hogy tisztára tudja mosni a nevét. Ez lenne a prológus, ami azért elvesz tőlünk az átvezetőkkel, már alapjában véve egy jó bő órát. Először, unalmasnak tartottam a sok és néha semmitmondó átvezetőket, azonban később elkezdtem élvezni, hisz az élet nem csak adrenalin-dús eseményekből áll. Ahogy ezt elfogadtam, rögtön a beleélési faktor is megnőtt, de nem is akármennyire.

A városban, ami egyébként nem valami nagy, sétálgatva rengeteg NPC-vel beszélgethetünk és rengeteg eseménybe futhatunk bele. A sidequestek, amennyire semmitmondóak, annyira változatosak és érdekesek. Találkozhatunk kezdő zenekarral, akiknek tanácsokkal szolgálhatunk, de akár egy forgatásra is beugorhatunk egy másikban. Ezen kívül, SEGA játéktermekben, bowling és darts valamint billiárd játékokat is játszhatunk. Pillanatok alatt el lehet tölteni pár órát a játékban, úgy hogy a fő küldetést nem is csinálod.

Említettem fentebb a panaszom a harcrendszerre. Nos, az elején tényleg annyira fapadosnak tűnt, hogy még Laci barátomnak panaszkodtam is, hisz Ő ismerte és dicsérte a játékot. Azonban, most az előrehaladásom során, bizony rá kellett jönnöm, hogy nem a harcrendszerrel van gond, csupán annyi és olyan változatos lehetőséget kínál a játék, hogy ezt kénytelen szépen, lassan beadagolni nekünk, viszont innentől kezdve már a Bollywood-i filmgyárak is megirigyelnék azokat a bunyókat, amiket lepengetek a játékban.

Nagyon bugyuta példa lesz, de ha tényleg hasonlítani kellene a játékot, akkor az összetettsége, változatossága és a rengeteg apró részlet odafigyelése miatt, nekem a Final Fantasy sorozat jut eszembe. Persze semmi köze egymáshoz a két franchisenak, viszont minőségben és odafigyelésben nekem ez ugrik be. A főküldetésben, még nem sok mindent csináltam, de amit addig elértem, már az is élvezetes volt. Az utcákat járva pedig rengeteg verekedésbe, megoldandó mellékküldetésbe lehet részünk.



A várost járva az életünk visszatöltése a különböző kajáldákba történik, étel és ital elfogyasztásával, de ha valamelyik boltba tévedünk be, akkor magunkkal vihető adagokat is vásárolhatunk. Yenjeink hamar nőnek, hisz szinte mindenért pénzt kapunk, így a kiegészítők és fegyverek vásárlása sem lesz kifejezetten nehéz. Talán a több harcmodorra bontott harcrendszer drágább kicsit, főleg hogy külön kell minden stílust fejleszteni, de ha megtalálod a kedvenced, amik igencsak eltérnek egymástól, akkor úgyis arra vagy maximum még egyre fogsz gyúrni.

Én, azt mondom tényleg kell minden játéknál az a bűvös 2-3 óra, amíg az ember el tudja dönteni, képes e behúzni a játék vagy sem. Nagyon nem bántam meg, sem a vásárlást sem pedig, hogy adtam egy második esélyt ennek a programnak. Viszont, most megyek is mert még vár rám egy Bowling meccs is, valamint van egy nagy darab állat, aki az utcákat járja és folyamatosan elszedi a pénzem, szóval gyakorolnom kell egy kicsit, hogy vissza tudjak vágni.

Játsszatok! -Godach Duron-